A pumi, az igazi bohóc
A kilenc magyar kutyafajta egyik, legkisebb méretű képviselője nem véletlenül érdemelte ki a „bohóc” jelzőt. A mindig vidám, jókedvű, kedves, szeretettel teli és igen hűséges eb mellett képtelenség unatkozni. Már megjelenése is mosolyra fakasztó, hiszen a nem túl nagy kutyus szőre bozontos, fülein dús szőrpamacsok csücsülnek, pofija pedig igazán bájos.
A pumi biztos kitalál valamit, hogy kesergő gazdáját jobb kedvre derítse, ha lusta és fáradt, kicsit megmozgassa. Rossz napokon az eb fáradhatatlan, önfeledt bohóckodása valóban szívet melengető látvány, de ez a kutyafajta csak olyan embernek ajánlható, akit nem zavar, ha kedvence fáradhatatlanul kommentálja a nap történéseit. A puminak ugyanis elég nehéz magába fojtania a véleményét, emiatt azt mondják rá, hogy ugatós. Ám ez nem igaz, vagyis nem így igaz. A pumi nem ugatós, hanem kommunikatív. Olyan eb, amelyik számára lételem, hogy véleményét, mondadóját közölje, és arra reakciót is kapjon. Ok nélkül sosem ugat, ha megszólal, annak magyarázata, nyomós oka van, érdemes tehát rá figyelni.
Amúgy ez a vakmerő, bátor és igen merész, dolgos kutyafajta kifejezetten ideális családi kutya. Méretét és temperamentumát tekintve is megfelel ennek a feladatnak is, ráadásul imádja a gyerekeket, kifejezetten kellemes játszótárs a számukra.
A kutyás sportok kedvelőinek is jó választás a pumi, hiszen az agility, a dog-dancing, az obedience, a fresbee és még számos egyéb aktív kutyás tevékenység tökéletesen megfelelő a számára, sőt, örömmel vesz részt minden aktivitásban.
Mitől ilyen sokoldalú a pumi?
Felsoroltuk már, hogy ez a kimagasló intelligenciával bíró kutyafajta mennyi jó tulajdonsággal rendelkezik és milyen sokoldalú társ. De hogyan lehetséges az, hogy ilyen, szinte tökéletes ebfajta született egykoron?
Nos, a történet igen régi időkig nyúlik vissza, hiszen a pumi ősei, akárcsak őshonos kutyafajtáink szinte mindegyike, még a Honfoglalás idején érkeztek az ország területére. Persze ekkortájt még nem volt ennyire eltérő a pumi és a puli külleme, sőt, a történetük is nagyjából egy szálon futott. Ám XVII. századtól kezdve egyre több idegen kutyafajta – pásztorkutyák és terrierfélék – érkeztek az országba, és ezek az országban őshonos kutyafajtákkal kereszteződtek. A terrierekkel való kereszteződésnek köszönhetően lett a pumi mérete kisebb, mint a pulié, de nekik köszönheti gyorsaságát, sőt, az intelligenciának sem ártott meg az okos és agyas terrierek hatása. A szőrzet is változott, hiszen a puli dús aljszőre már nincs meg a puminál, a hossz is rövidült, és a zsinórokkal sem kell bajlódni.
Amúgy egészen 1915-ig a pumi név nem is volt használatos, ekkor került elő először, és hamarosan már önálló fajtaként tartották számon.
A pumi számára története hosszú évszázadaiban létkérdés volt, hogy az elvárásoknak megfeleljen. Ez a fajta nem a szalonok puha párnái szocializálódott, hanem a magyar falu lakói mellett. Disznókondák, birka- és marhanyájak őrzőjeként kellett dolgoznia, sokszor szélsőséges időjárási körülmények között, a háznál pedig az aprójószág és a család őrzése is feladata volt. Mivel a szegény parasztok nem engedhették meg maguknak, hogy egy jószág „csak úgy” pusztítsa az ételt, azért minden állatnak és minden embernek keményen meg kellet dolgoznia, hát a puminak is kemény munkát kellett végeznie, és lesnie gazdája gondolatait.
Persze nem szabad azt gondolni, hogy ez kegyetlenség. Ezek az egykori parasztemberek bizony nagy becsben is tartották állataikat, tudták, hogy munkájuknak nagyon sokat köszönhetnek. Az elvárások teljesítése mindig dicsérettel és szeretettel járt, és tudták ezt ezek a hűséges, odaadó ebek is.
A pumi is lehet sztár
A legtöbb magyar ember számára a pumi jelleme, karaktere leginkább Fekete István legendás könyvéből, a Bogáncsból ismert. A kutya a puszta szülötte, és az öreg Galamb Máté, számadó a gazdája. Bogáncs a falka terelőjeként dolgozik, és e munkával szerez magának nagy hírnevet, míg egy napon el nem vész. Először egy cirkuszhoz kerül, ahol csodakutyaként tekintenek rá, ám a dicsőségének hamar leáldozik, mert ellopják. Egyre messzebb és messzebb kerül szeretett falkájától és gazdájától, ám a történetnek a sok kaland után jó vége kerekedik, hiszen egyszer meghallja majd a kolomp számára oly szívmelengető szavát. Ügyesen megszökik és visszatalál igazi, imádott gazdájához, az öreg juhászhoz.
Bogáncs története leír mindent, amit a pumi jelleméről tudni kell. Leírja intelligenciáját, okosságát, ügyességét, mérhetetlen szeretetét és hűségét, munkabírását is.
Nem véletlen, hogy a pumi az uszkárok mellett a cirkuszosok legkedveltebb fajtája, hiszen taníthatósága a kimagasló intelligencia miatt könnyű feladat, munkaképessége pedig odaadó természete és szívós kis teste miatt hatalmas.